Campaign for a United Nations
Parliamentary Assembly

Join us at Facebook

Sign up! Take Action! Donate!
Campaign Appeal

Indítvány az ENSZ Parlament létrehozására

Az emberiségnek mind a túlélés és a jövendő generációk jólétének biztosításával, mind a földi élet természetes alapjai megőrzésének feladatával szembe kell néznie. Meg vagyunk győződve arról, hogy a problémákkal való szembenézéshez - mint a társadalmi egyenlőtlenségek, a tömegpusztító fegyverek elterjedése, a terrorizmus és a globális ökológiai rendszerek veszélybe kerülése - minden ember egységes fellépésére van szükség.

A nemzetközi együttműködés biztosítása, az ENSZ legitimációjának növelése, elfogad-ottságának és cselekvőképességének erősítése érdekében az embereket hatékonyabban és közvetlenebbül be kell vonni az ENSZ és nemzetközi szervezeteinek munkájába. Lehe-tővé kell tenni, hogy az ENSZ tevékenységé-ben nagyobb részt vállalhassanak. Ezért a de-mokratikus részvétel és a globális szintű képviselet fokozatos erősítését javasoljuk.

Úgy véljük, hogy egy konzultatív ENSZ Parlament létrehozása elkerülhetetlen lépés. Első lépésként az ENSZ Alapokmány módosítása nélkül is alapvető kapocs lehetne az ENSZ, az ENSZ szervezetei, a kormányok, a nemzeti parlamentek és a civil társadalom között.

Ez a gyűlés nem egyszerűen új intézmény lenne; a polgárok hangjaként a megváltozott szemléletnek és a nemzetközi politika megértésének eszközévé válhatna. A gyűlés politikai katalizátorként működhetne közre a nemzetközi rendszer és nemzetközi jog további fejlődésében. Emellett lényegesen erősíthetné az ENSZ magasabb célok felis-merését és a globalizáció pozitív irányú be-folyásolását elősegítő képességét.

Az ENSZ Parlament kezdetben a nemzeti parlamentek képviselőiből állhatna. Lépésről lé-pésre fel kellene ruházni az ENSZ és az ENSZ szervezetei feletti valódi ellenőrzési, részvételi és információs jogokkal. Később a gyűlést közvetlenül lehetne választani.

Kérelemmel fordulunk az ENSZ-hez és tagállamainak kormányaihoz az ENSZ Parlament létrehozása érdekében. Felhívunk minden szervezetet, döntéshozót és polgárt aki elkötelezi magát a közös nemzetközi érdek mellett, hogy támogassa ezt a kérelmet.

Support appeal

Supporters

The Campaign's statements together are supported by 3713 individuals from 141 countries, among them 734 members of parliament. More

Magyar

العربية

Catalan

Česky

Deutsch

English

Esperanto

Español

Eesti

Suomi

Français

Έλληνας

עברית

Magyar

Italiano

日本語

한국어

Nederlands

Norsk

Português

Polski

Pусский

Română

Slovenčina

Slovenščina

Srpski

Türkçe

中文

© 2010 Campaign for the Establishment of a United Nations Parliamentary Assembly
Campaign Secretariat: Committee for a Democratic U.N. | Disclaimer